London-LondOFF

Kedves emberek, bolondos utcazenészek és jókedvű, mosolygós buszsofőrök.

Alig egy héttel ezelőtt jártam Londonban. A város nincs olyan messze, de mégis olyan, mintha fényévekre lennénk Magyarországról.
Azt mondják, hogy az ördög az apróságokban rejlik. Nos, ez szerintem is így van.

Kedves emberek, bolondos utcazenészek és jókedvű, mosolygós buszsofőrök.

Amíg nálunk már az előző buszmegállónál figyelni kell arra, hogy ne felejtsük el megnyomni a gombot, Londonban kényelmesen le lehet sétálni az emeletes busz felső szintjéről, és úgy leszállni a buszról. Először meglepetten tapasztaltam, hogy leszállás közben elhangzik a „köszönöm, sofőr” mondat. Persze, sokan mondják azt, hogy távolsági járaton mindig megköszönik, de ez egy 9,5 milliós városban nem feltétlenül elvárt dolog. Itt mégis az. A sofőr nyugodtan megvárja – persze az utasok se háborognak – amíg mindenki felszáll, leül, biztonságosan megkapaszkodik, és csak ezután indul el a busz. A közlekedés gyorsítása miatt a buszoknak külön sáv van, és le is kell őket inteni.

Egy tipikus londoni lakásban minden apró helyet kihasználnak. A lakások aprók, a konyhában miden mosógép, szárítógép, mosógép be van építve, a tetőtéri szobákban, ahol már nincs hely, oda szekrényeket építenek. Sőt! Még a lépcső aljában is gardrób van – akár csak a Harry Potterben.

Arról már nem is beszélve, hogy a múzeumokban, éttermekben nagyon tiszta a mosdó, és amíg nálunk jó esetben van víz ezeken a helyeken, itt olyan, hogy hideg víz nincs! Langyos, meleg.

A banknegyedben ugyan nem lehet éttermet találni, de ez legyen a legkevesebb. Szerintem viszont az angol ételek nem olyan jók. Nagyon-nagy a választék, főleg félkész ételek terén, ellenben olyan szalámit, mint amilyet mi eszünk, sajnos nem lehet találni.

Az emberek segítőkészek, nyugodtan oda lehet menni hozzájuk segítséget kérni – kivéve azokhoz, akik kávéval a kezükben rohannak a munkájukba.