"Itt a világvége!" Vulkán vagy a Nap?

2013. február. 03. @ Schraub Lilla  |  Rovat: Véleményünk van!

Ma (2012.12.21-kor) állítólag van/volt a világvége. Az iskolai énekműsoron a Szilvási Általános Iskolában ezzel fogadtak: „Ha már ma világvége van, azt mi fogjuk elhozni a kornyikálásunkkal.”Annak ellenére, hogy nem így lett, a világnak egyszer még vége kell, hogy legyen.
 

Különböző nézetek állnak fenn ezzel a bizonyos „világvégével” kapcsolatban.
Amit állítólag mára jelentett be a NASA (teszem hozzá a honlapukon semmi jel nem utalt erre) hogy a föld belép a „Nullsíkba”, se áram, se bármilyen elektronikával működő tárgy nem lesz használható. Persze ehhez hozzácsatolták azt is, hogy az emberek meg fognak őrülni a sötétségben (mert a Nappal is történik valami) és képesek lesznek gyilkolni, aminek semmi értelmét nem látom. Erre a történetre a leggyakrabban az a reakció érkezik: „Úristen! Nem lesz Facebook?”
Egyik barátom arról számolt be nekem, hogy ő ismer olyan embert, aki ezért egy távoli helyre utazott és 3 napra bebunkerozta magát.

Vulkán?
Az angol tanárom azt az információt osztotta meg velünk, miszerint körülbelül 4 milliárd év múlva a világgal egy vulkánkitörés fog végezni. Méghozzá az amerikai Yellowstone Nemzeti Park alatt elterülő, újabb mérések szerint 640 km távolságra nyúló szupervulkán nyugat felé, a  mérőeszközök azonban csak 320 km-re látnak a föld alá, ezért a régi nézet, miszerint a vulkán 240 km, ez elfogadott. A Yellowstone-ként emlegetett forró folt mintegy 17 milliárd éve törte át a felszínt, e fölött több mint 140 kitörés következett be.  Ez a vulkán azóta 3 nagyobb kitöréssel szolgált, 2 millió, 1,3 millió, legutóbb pedig 642 ezer évvel ezelőtt. Két kitörés alkalmával a vulkáni hamu Észak-Amerika területének felét takarta be. Mint mondtam, ezt a tanárnőm említette, szerinte, ha ez a vulkán még egyszer kitörne, az az egész emberiség pusztulását jelentené. Egyrészt, mert fél, vagy akár egész Amerika eltűnhet a föld színéről és ezt a „világkereskedelem” nem bírná pótolni. Ezen felül, ha mégis, akkor az a füst és vulkáni hamu mennyiség, ami a levegőbe kerülne, természetes úton nem lenne képes kitisztulni és egyszerűen megfulladnánk. Nos, minden esetre ez még jó messze van. :)

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany

Nap?
Nemrég egy kutató csoport (melynek egy magyar nő is tagja volt) felfedezett egy gázóriást, ami megközelítőleg 10 ezer éves és tömege 3,2 szerese a Jupiterének.  Ennek a neve V391 Peg b.   A kutatások bizonyítják, hogy a fejlődése végéhez érve az öreg csillag sokszorosára nő (a hidrogénkészlet fogytán) és egy szupernova-robbanás során összeomlik. Eredetileg ez a csillag pontosan olyan messze keringett a napjától, mint a Föld a Naptól. Mikor a V391 Peg b felfújódott, a Nap- Föld távolság ¾-ét elérte, azonban a Napját nem. A felfedezett bolygó robbanása során tömegének felét elvesztette, és a kisebb gravitáció miatt eltávolodott a túlélő csillagunk. Ez előrevetíti a Föld sorsát számunkra, feltehetőleg 5 milliárd év elteltével. Minden esetre van reménye az emberiségnek - igaz, a drasztikusan megemelkedő hőmérséklet és sugárzás, plusz a pályamódosítás hatásai minden bizonnyal kiirtanak majd minden életet a bolygón.

Forrás: http://index.hu/tudomany

Ennyi olvasástól és kutatástól ezen túl rémületben fogok élni. Mellesleg, már keverem a vulkánt a hurkával, ugyanis kezdek éhesedni, remélem, nem lesztek öngyilkosok, se katonai bunkerekben bujkálók a cikkemtől.