Hisztis kislány vagy bunkó paraszt?
Persze, vannak olyan dolgok, amik mellett nem mehetünk el. Nem mindegy, hogy valakit hogy ismerünk meg, milyen szituációban. Ha egy jól öltözött, öltönyös férfivel találkozunk, akkor lehet, hogy azt fogjuk gondolni, hogy; „ő biztos, hogy ügyvéd… vagy valami nagy fejes.” De egyáltalán nem tudhatjuk, hogy ő milyen ember.
Viszont, ha végigmegyünk egy pesti aluljárón számtalan hajléktalannal találkozunk. Elmegyünk mellettük, szinte már ki is esnek a látóterünkből. Róluk se tudhatjuk, hogy milyen emberek. És azt se tudjuk, hogy kik leszünk pár év múlva. Lehet, hogy én leszek az, aki az egyik utcasarkon kéregetni fog. Ebbe pedig mindig bele kell gondolnunk. Mi van ha…?
Kíváncsi voltam több ember véleményére, több korosztály, más-más személyiség. Ők így vélekednek erről a témáról;
Szerintem az első benyomás
…jó darabig végigkísér egy kapcsolatot, főleg ha az emberek nem akarják jobban megismerni egymást.
…nagyon fontos dolog, mert az marad meg az első emlékként, ami nyomot hagy. Morbid példa, de ha a barátnőm meghalna, akkor sem az jutna eszembe, hogy egy éve detoxban volt, hanem az első gondolataim, azok az érzéseim, emlékeim, amikor először beszéltünk. Persze, változhat utána a véleményem bármilyen i
rányba, de még is csak ez az emlékezetes.
…nagyon fontos két ember kapcsolatában, azért, mert ebből nagyon sok mindenre lehet következtetni. Ha első találkozáskor úgy viselkedsz, mint egy hisztis kislány, vagy mint egy bunkó paraszt, akkor az nagyon sok mindent meghatároz. Külsőleg és belsőleg is fontos, hogy önmagunkat adjuk, de próbáljuk meg a jó tulajdonságainkat kiemelni, hiszen az se jó, ha az első benyomás a „tökéletes ember” személye, aztán szép lassan romba dől a partnerben a felépített elképzelés. Legyünk azok, akik vagyunk, és nem lehet semmi baj. Ha esetleg úgy adódik, hogy valaki önmagát adva az a bizonyos hisztis kislány, vagy bunkó paraszt, akkor ő az, és meg kell találnia a személyt, aki ezt elfogadja, és úgy szereti őt, ahogy van.
…kiemelkedően fontos, mert az alapján körülbelül 10 mp után megítélnek bennünket! Egy találkozás alkalmával, például ahogy bemegyünk az ajtón, kezet fogunk, leülünk, ránézünk a másikra, már kialakul az első benyomás. Pedig még meg sem szólaltunk. Ha magabiztosságot, nyugalmat, derűt, rendezettséget, nyitottságot sugárzunk magunkról, ezt már csak fokozni tudjuk a megfelelő, a helyzethez illő kommunikációval. Miért mondom, hogy kiemelkedően fontos? Azért, mert az első benyomást sokkal könnyebb kialakítani, mint azután megváltoztatni. És azért, mert mindenki jó benyomást akar kelteni, legyen az bármilyen helyzet, csoport. Ha egy új osztályba megyünk, új baráti társaságba, felvételire, vagy diák állásinterjúra, akkor vagyunk sikeresek, ha olyan benyomást keltünk, ami az adott helyzethez, csoporthoz a leginkább illeszkedő.
A sikert sokan túlértékelik, néhányan pedig úgy gondolják nem fontos. Ezért nem is foglalkoznak az első benyomás kérdésével. Így aztán jól megélnek a karrier tanácsadók és a különböző, "Hogyan valósítsuk meg önmagunkat?" sikerkönyvek szerzői, akik az olyan fiatalokkal foglalkoznak, akiknél ez kimaradt a nevelésből, önnevelésből.
Merthogy az első benyomás kialakítását a szülők nevelik gyermekükbe már akkor, amikor szépen felöltözve kiviszik őket az első sétára, amikor megtanítják, hogy hogyan kell köszönni, viselkedni, és ezt a folyamatot viszik tovább a felnőtté válásig.
Ha ez így történik, akkor az egész első benyomás dolog annyira természetes, mint a levegővétel.
Szóval, igen, mindenkinek más az első benyomás, de úgy néz ki, hogy fontos. Pár másodperc alatt ítéletet hozunk, de ez változhat. Az emberek változnak, így mi is változunk. Az élet hozhatnak olyan helyzeteket, mikor abból az emberből lehet az egyik legjobb barátunk, akire nem is számítottunk.
