Félig teli, félig üres...

Az emberek többsége egyet ért abban, hogy társaink néha nagyon rosszul látják a dolgokat, vagy túlgondolják, esetleg mindenféle megfontolás nélkül cselekednek. Mikor, hogyan látják a világot a pesszimista emberek?

Találtam két jó kis viccet valahol a neten, ami illik a témámhoz:
 A pesszimista az, aki zajártalomra panaszkodik, mikor a szerencse kopogtat az ajtaján.

 Két férfi várakozik a szülőszobán:
 Az egyik az optimista, a másik a pesszimista.
 Egyszer csak nyílik az ajtó és kihoznak egy lánygyereket a szülőszobából.
 Az optimista elkezd ömlengeni, hogy gyönyörű, szépséges, varázslatos királynő!
Megnézi a pesszimista és azt mondja: ebből is anyós lesz!

Mint ez ezek a viccek is mutatják, a pesszimista embert a legjobban a negatív jelzővel lehet leírni, az, aki mindenben csak a rosszat látja. Gondolhatunk itt bármire, egy kapcsolatra, új emberek megismerésére, tanulásra, jövő tervezésre. Én úgy vettem észre, hogy az ilyen személy, nagy ívből pottyant mindenre. Például miért gyötörje magát, ha van más, aki megcsinálja az ő teendőit, vagy miért kezdjen bele egy kapcsolatba, ha úgyis csalódni fog… tipikusan a „túlgondolós” típus. Jellemezhetnénk még az önbizalom hiányos szóval, de akár a siránkozó és kishitű melléknevekkel is. Összegezve arra is juthatunk, hogy sem magában, sem a környezetében nem hisz / nem bízik, kételkedik abban, hogy bármilyen sikert, eredményt elér abban, amit éppen csinál.

No de miért is veszélyes az, ha valaki túlzásba viszi az efféle gondolkodásmódot?
Képzeljük csak el, mekkora kitartás és türelem kell ahhoz (persze egy kis sikerrel), hogy elfogadható életkörülményeket teremtsünk magunknak… mondhatnám, tengernyi. Akiben ezek nincsenek meg és már a kezdetek kezdetén feladja, mit vár el az élettől? Reméli, hogy a sült galamb beleröpül a szájába? Előfordulhat, hogy ő így képzeli el, és aki fel akarja világosítani, az a világegyetem leggonoszabb és legelvetemültebb embere lesz a szemében. Visszatérve az életkörülményekhez és a kitartáshoz, a pesszimista személyiségeket ez jellemzi a legkevésbé. Ezek nélkül pedig nincs élet. Őszintén szólva, én ezt nem is akarnám tovább ragozni, szebben mondva: a pesszimista ember szóra sem érdemes.

Az igazat megvallva, én a túl optimista társainkért sem rajongok, nyilván ha nem egy területen, hanem az élet minden pillanatában csak a jót keresik. Egyértelműen ezt sem lehet sokáig folytatni, néha észre kell venni az emberekben a rosszat is, különben egy optimista igen csak pofára eshet, és hatalmas csalódások árán tanulhatja meg, hogy ez nem a legjobb életforma. Legokosabb döntés, ha a középutat választjuk, legyünk realisták. :D

A legcélratörőbb, ha életünk során (magunkat sosem átverve) mindig a legegyszerűbb utat választjuk. Sosem árt átgondolni mire készülünk és javaslom, ha nem tudjátok eldönteni megtegyétek-e: inkább azt bánd meg, hogy megtetted, mintsem azt, hogy nem tetted meg.:]]