Elmondani az elmondhatatlant
Megmondjuk az igazságot vagy inkább ne?..... Nehéz kérdés. Az igazság fájdalmas is lehet, megbánthatunk valakit, de ha hallgatunk az még rosszabb. Szembe kell néznünk azzal, hogy sok olyan döntést kell hoznunk az életben, ami nem mindenki számára pozitív.
Elmesélek egy történetet ami arról szól, hogy a barátságban nagyon fontos az őszinteség bizalom, szeretet...
Leila kisírt szemmel jött iskolába. Én azonnal észrevettem, hisz ő a legjobb barátnőm. Az osztályban óriási hangzavar volt, és bejött a tanár. Nem tudtam beszélni Leilával. Az óra nagyon lassan telt, de végre kicsöngettek. Ám a szünetben sem mondott semmit. Megkérdeztem mi történt? Mi a baj? De azt mondta semmi….. Az egész nap így telt. Nem, értettem miért nem mondja el. Eddig mindent megbeszéltünk még a legkisebb dolgokat is. Valami nagy gond lehetett. Nem bízik bennem? Vagy haragszik? De hát nem történt semmi köztünk. Egész nap ezeken gondolkoztam, de nem jutottam előrébb. Egy pár napig mintha mi semmi sem történt volna, úgy voltunk. Azt hittem, ha békén hagyom, és úgy érzi, akkor elmondja, de tévedtem. Minden nap egyre magába zárkózottabb lett és úgy éreztem nem mond igazat. Elterelte a témát…
El akartam menni hétvégén hozzájuk aludni, de azt mondta inkább ne. Így Leila jött el hozzánk. Este néztünk egy filmet aminek a címe az volt, hogy: Elmondani az elmondhatatlant. Úgy gondoltam ez most épp ideális, már a címe miatt is. A film végén Leila elkezdett sírni. Nem mondtam semmit csak hagytam,hogy kisírja magát. Egy kis idő után csönd lett, majd Leila megszólalt:
- Már egy ideje el akarok mondani neked valamit csak nem tudtam, hogy kezdjem. Ez nagyon nyomja a lelkiismeretem.
- Elmondhatod nyugodtan, rám mindenben számíthatsz.
- Tudom… de ezt nagyon nehéz…. az a helyzet, hogy apunak új állása lett Angliában és úgy néz ki, hogy nekünk is el kell mennünk.
Nem tudtam mit mondani csak próbáltam felfogni amit mondott.
- De én nem szeretnék elmenni. Mindent itt hagyni.
- Mikor mennétek?
- Egy hét múlva indulunk.
Csak ültünk és néztük egymást. A sírás fogott el mindkettőnket.
- Nem lehet,hogy valahogy itt maradj?
- Nem…. már beszéltünk erről is otthon,de a mamámnál sem lakhatok.
- És ha nálunk laknál?
- Ezt nem kérhetem…., nem tudom, ez nem merült fel eddig.
- Kérdezzük meg. Sokkal jobb lenne. Nem kéne itt hagyni a barátaidat, az iskolát és mindent.
- Ez nagyon jó ötlet de, hogy mondjuk el?
- Holnap reggel megkérdezzük….
Ezután elaludtunk. Gyorsan itt volt a reggel. Először megkérdeztük az én szüleimet. Könnyebben ment mint gondoltam. Nem zavarná őket, ha Leila itt lakna velünk, hisz tudják,hogy olyan mint a testvérem. Ezután elmentünk hozzájuk. Nehéz volt meggyőzni Leila szüleit, mert féltik a lányukat és nem akarják itt hagyni....
Legszívesebben én úgy fejezném be ezt a történetet, hogy Leila szülei megengedik,hogy maradjon. De bárhogy is alakult, az őszinteség nagyon fontos és, hogy ne tartsuk magunkba a problémáinkat, ha van egy igaz barátunk, vagy más személy az életünkben, akiben bízunk és meghallgat minket. :)
