Sírjunk vagy nevessünk?

2014. február. 28. @ Perleczky Boglárka  |  Rovat: Sport

Vasárnap Nizzában kisorsolták a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait.

Magyarország válogatottja a 2. kalapból várta a sorsolást. Hamar megtudtuk az ellenfelek listáját: Görögország, Románia, Finnország, Észak-Írország és Feröer. Ha először rápillantunk az ellenfelekre, az lehet az első benyomásunk, hogy az egyik legkönnyebb csoportba kerültünk, hiszen egy nagyágyú sincs a csoportban, DE ott van a mumus román csapat és a görögök nemzeti válogatottja is, akik ugyan gyengébb teljesítményt nyújtanak az utóbbi 1-2 évben, de még mindig magasabb szinten futballoznak csoportbeli ellenfeleiknél. Az biztos, hogy valamennyi ellenfelünk szövetségi kapitánya örült, hogy egy csoportba került velünk. Ez nem biztos, hogy dicsőség… Ennyit az ellenfelekről. Foglalkozzunk inkább a magyar csapattal.

Pintér Attila szövetségi kapitány már eddig is okozott meglepetéseket, de be kell vallanom, hogy kikerekedett szemmel olvastam a finnek elleni felkészülési mérkőzésre kijelölt keret névsorát.

 

KAPUSOK:
Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
Gulácsi Péter (Red Bull Salzburg)
Horváth Tamás (Mezőkövesd)

VÉDŐK:
Guzmics Richárd (Haladás)
Heffler Tibor (MVM-Paks)
Juhász Roland (Videoton FC)
Kádár Tamás (Diósgyőri VTK)
Korhut Mihály (Debreceni VSC-Teva)
Laczkó Zsolt (Ferencváros)
Lázár Pál (Debreceni VSC-Teva)
Leandro de Almeida (Omonia Nicosia)
Lipták Zoltán (Győri ETO FC)
Vanczák Vilmos (FC Sion)

KÖZÉPPÁLYÁSOK:
Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva)
Elek Ákos (Diósgyőri VTK)
Gyurcsó Ádám (Videoton FC)
Koman Vladimir (FK Ural)
Lovrencsics Gergő (Lech Poznan)
Pátkai Máté (Győri ETO FC)
Pölöskei Zsolt (MTK Budapest)
Sándor György (Videoton FC)
Stieber Zoltán (Greuther Fürth)
Szakály Péter (Debreceni VSC-Teva)
Tőzsér Dániel (Watford)
Varga József (Middlesbrough)
Vass Ádám (MTK Budapest)

TÁMADÓK:
Böde Dániel (Ferencváros)
Futács Márkó (Diósgyőri VTK)
Lencse László (Puskás Akadémia FC)
Nikolics Nemanja (Videoton FC)
Orosz Márk (Lombard Pápa)
Priskin Tamás (Maccabi Haifa)
Rudolf Gergely (Győri ETO FC)
Szatmári Lóránd (Pécsi MFC)
Varga Roland (Győri ETO FC)

Ha végigolvassuk a névsort, feltűnik, hogy több „nagy név” hiányzik, akik talán már összeforrtak a válogatottal, nem beszélve arról, hogy egytől –egyig profi csapatokban bizonyítanak nap, mint nap. A hiányzók: Király Gábor, Hajnal Tamás, Gera Zoltán, Korcsmár Zsolt és Szalai Ádám.

Pintér Attila így nyilatkozott: "Vannak olyan futballisták a keretben, akikről eddig kevesebb személyes tapasztalatot tudtam szerezni, ezért hívtam meg őket, míg mások ezúttal azért nem kaptak meghívót, mert az ő képességeikkel tisztában vagyok, tudom, hogy szükség esetén számíthatok rájuk. Elsődleges cél, hogy olyan csapat alapjait tegyük le, amelyre éveken át építkezni lehet."

Ezek után kíváncsian várom a finnek elleni mérkőzést…, nem gondolom, hogy most kell elkezdeni csapatot építeni, az eddigi kudarcok után bizonyítani kellene az országnak, a szurkolóknak, és persze a játékosoknak fel kellene nőni a feladathoz, hogy kijussunk végre egy világversenyre. Véleményem szerint a felkészülési mérkőzés egyik feladata az, hogy a csapattársak összeszokjanak a pályán. Az eddigi válogatott alapemberei hiányoznak a mostani keretből, akiknek csupán a jelenléte is megnyugtató lehet a fiatal, még nemzeti porondon tapasztalatlan játékosoknak. A terv maga, egy új csapat kiépítése és a csapat fiatalítása, de mégsem hiszem, hogy ennek most jött el az ideje.  Én kívánom, hogy ez a csapat sok sikert érjen el, de a sírjak vagy nevessek kérdést nem tudom még eldönteni. Azt hiszem ez a kérdés majd csak a selejtezők után válaszolható meg. Remélem, hogy egy ország nevetni fog örömében, mert a válogatott kijut az Európa-bajnokságra. Én nagyon szurkolok a srácoknak és Pintér Attilának.

Csináljátok meg Fiúk!