Barca siker a szezon első El Classicóján

2013. november. 08. @ Perleczky Boglárka  |  Rovat: Sport

A La Liga 10. fordulójában került sor a szezon első El Classicójának megrendezésére. Mindkét csapat új vezetőedzővel vágott neki az idénynek. A betegsége miatt visszavonuló Tito Villanovát Gerardo Martino váltotta a Barcelona kispadján, míg a szezont már a Chelsea trénereként kezdő José Mourinho helyére Carlo Ancelotti érkezett. Aki eddig figyelemmel követte a bajnokság alakulását, láthatta,hogy amíg a katalánok magukra találtak, és veretlenül az 1. helyen álltak a tabellán a 9. forduló után, addig a madridiak csak a 3. helyet foglalták el. Így várták a csapatok a nagy rangadót.

A mérkőzést a madridi alakulat kezdte. A 3. percben Carvajal indult meg a jobb oldalon, de nem érkezett segítség, ráadásul róla pattant ki a labda így a Barcelona bedobással jöhetett. Az első félidőt egyértelműen a Barcelona uralta, az első gólra a 19. percig várniuk kellett a nézőknek, amikor is Iniesta tolta ki a labdát balra Neymarnak, aki az ötös sarkáról a hosszú sarokba lőtt. A labda Varane lábán irányt változtatott, így Lópeznek esélye sem volt védeni Neymar lövését. A gólt követően több Messi helyzet is kimaradt, majd a Madrid új igazolása, Bale 20 méterről vállalkozott, de ez nem jelentett veszélyt a hazaiak kapujára. A legnagyobb madridi helyzet a 44. percben született, amikor is Ronaldo beadása után Khedira pörgetett a kapura , Valdés órisáit védett, de a labda Adriano kezéhez ért, megúszta a bünetőt a Barcelona. Az első féliőben a katalánok 61%-ban birtokolták a labdát, a Madridnak pedig változtatnia kellett. Folyatódott a mérkőzés. Látszólag más felfogású Madrid lépett pályára, de továbbra is a Barcelona dominált. Az 54. percben Neymar kapott remek labdát, amit egy pattanás után 10 méterről el is lőtt. A labda középre ment, így Lópeznek szerencséje volt. Az 55. percben Pepe rúgta fel Messit a 16-son belűl, vitatható volt a szituáció. A 71. percben Ronaldo dobta fel magát Mascherano mellett és 11-est reklamált, de jól döntött Undiano Mallenco, hogy nem fújta be a büntetőt. A 78. percben a Fabregast váltó Alexis Sanchez eldöntötte a Classicót. Varane mellett húzogatta a labdát, majd 20 méterről egy zseniális mozdulattal átemelte a kinn álló Lópezt, 2-0 az állás. A gólt követően Ronaldo sárgalapot kapott, még mindig azt a meg nem adott büntetőt sérelmezte. A 86. percben Khedira ismét ziccerbe került, de Valdés magabiztosan hárította lövését. 3 perc hosszabbítás következett. A 91. perben a Di María helyett beálló Jesé Rodriguez szépített, Ronaldo remek passza után 17 méterről talált a kapuba. A rendkívül magabiztos Valdés beleért a lövésbe, de nem tudta hárítani azt. A Barcelona tehát legyőzte ellenfelét.

Barcelona – Real Madrid 2-1 (1-0)

Barcelona:

Valdés-Alves, Mascherano, Piqué, Adriano- Xavi, Busquets, Iniseta (Song 77’)- Fabregas ( Alexis Sanchez 70’)- Messi, Neymar ( Pedro 84’)

Vezetőedző: Gerardo Martino

Cserék: Pinto (kapus), Montoya, Puyol, Song, Sergi Roberto, Alexis Sanchez, Pedro

 

Real Madrid:

D. López – Carvajal, Varane, Pepe, Marcelo- Ramos ( Illarramendi 56’), Khedira, Modric- Bale ( Benzema 61’), Di María ( Jesé 76’), Ronaldo

Vezetőedző: Carlo Ancelotti

Cserék: Casillas (kapus), Arbeloa, Illarramendi, Conetrao, Isco, Jesé, Benzema

 

Gólszerzők: Neymar 19’, Alexis Sanchez 78’ ill. Jesé 91’

 

Sárgalapok:Busquets 7’, Adriano 35’ill. Ramos 14’, Bale 45’, Khedira 59’, Marcelo 64’, Ronaldo 80’

 

Képek:  FC Barcelona hivatalos facebook oldaláról