Véres titkok 2

2013. december. 13. @ Kőszegi Zsófi  |  Rovat: Krimi

- Szia, Lala!
- Szia, édes! Mi tartott ennyi ideig?
- Ne is kérdezd, megint egy hulla. És fogalmam sincs, hogy hogyan történhetett.
- Jézusom. De azért jól vagy?
- Igen, minden oké. Viszont lassan tényleg meglátogathatnék egy pszichiátert, mert ha így folytatom, nem lesz ember a városban, akit megölhetnék.
- Ezzel ne viccelődj!  Ez komoly dolog, nem akarom, hogy bármi bajod is legyen.
- Ezért is szeretlek annyira.
- Tudom.

Ezután leültünk, és elkezdtünk sütizni.  Közben sóhajtottam egy nagyot, felnéztem az égre, és hálát adtam azért, hogy Lala van nekem. Komolyan nem tudom, hogy mit is csinálnék nélküle. Ez a sok emlékezetkiesés, és ami közben történik, hogy is mondjam, eléggé kikészítő lelkileg, és pont ezért kell egy támasz. Jaj, nehogy elfelejtsem, ha már így összejöttünk, ki kéne találni, hogy ki mit kér karácsonyra. Amint felvetettem, Lala nagyon izgatott lett, és egyetértett abban, hogy legyen meglepetés.  Majd szóba került, mivel hogy ez az utolsó gimnáziumi évünk, hogy hova, és milyen egyetemeken szeretnénk leadni a jelentkezésünket. Annyi biztos volt, hogy egy helyre szeretnénk pályázni mindketten, és ha valamelyikünket nem veszik fel, akkor egyikünk sem megy oda. Na, jó, lehet, hogy ez egy kicsit beteges ragaszkodás, de a mi helyzetünkben szerintem igenis érthető. Egyébként első szempont a Corvinus lenne, mivel Pesten lakunk, és megmozgatja a fantáziámat a Társadalomtudományi Kar. Mondjuk ez egy kicsit ironikus, de nem gond. Jó sokáig dumáltunk, mert mire észbe kaptunk, már elkezdett sötétedni, így gyorsan el is indultunk, haza kísértem Lalát, és én is elindultam hazafelé. Ahogy sétáltam, egyre jobban összehúztam magamon a kabátomat, mert rettenetesen elkezdtem fázni. Ma a sok hófelhőtől egyáltalán nem látszott a hold, sötét volt, annyira süvített a szél, hogy mérgemben, kulturálisnak nem nevezhető módon elkezdtem káromkodni, de rájöttem, hogy ez semmit nem segít, így csak még jobban lefagyott a szám. Még két ház, és otthon vagyok, már-már reszkettem, csontig lefagytam, amikor hirtelen megálltam, és mintha nagyítón keresztül néztem volna, úgy kitágult a szemem: láttam egy nőt, aki pontosan úgy nézett ki, mint a tegnapi áldozatom, csak öregebben. Talán az anyja. Mivel tudtam, hogy ebből jól nem jöhetek ki, gyorsan megpróbáltam elhaladni mellette, de gondolhattam volna, hogy ez nem ilyen egyszerű. Amint mellé értem, belenéztem a szemébe, majd elkezdett minden elsötétülni, szépen lassacskán. Még most is sötétedik, és olyan érzés fog el, mintha valaki át akarná venni az elmém fölött az uralmat. Mi történik? Miért? Nem akarom ezt már megint, és ki tudja, hogy megint mi fog történni. És egyáltalán mi ez? Lala...