Viharfelhők közelében

2013. február. 01. @ Kőszegi Zsófi  |  Rovat: Elbeszéléseink

E történet a 14 éves Alexáról, egy viharos sorsú lányról szól...

 

cikk: Kőszegi Zsófia

Februári fagyos, hideg tél volt, s Alexa éppen az iskolába tartott, amit ő személyre szabott börtönnek nevezett. Utált suliba járni, legfőképpen a szörnyeteg osztálytársai miatt. Gyűlölte őket. Márcsak azért is, mert elcsábították tőle a legjobb barátnőjét, Kittit is. Pedig ő 100%-ig megbízott benne. Ahogy közeledett az iskola felé, úgy érezte, mintha minden egyes lépést nehezebb lenne megtenni. Mire feleszmélt, már az épületben volt, s egyre nehezebben vette a levegőt. Borzasztó érzés volt, s minden nap ugyanígy kezdődött. Mikor odaért a terem elé, a szíve már a torkában dobogott, s közben lenyomta a kilincset, kinyílt az ajtó. Belépett a terembe, s a levegő szinte megdermedt: minden egyes szempár rá szegeződött. Majd pontosan az következett, amire számított: akár hány ember mellett ment el, egy olyan se volt, amelyik ne vágott volna valami sértést a fejéhez. Nyomorultul érezte magát, egy szót se tudott szólni. Csak ment tovább, s valahogyan eljutott a padjáig. Leült, és már kezdődött is az osztályfőnöki óra, előkerültek a szokásos témák: farsang, diszkó, jegyek....

Mindenki nagy izgatottan beszélgetett a padtársával, kivéve Alexát. Ő egyedül ült, a vázlatfüzete fölé hajolva, s próbálta lerajzolni elhunyt édesapja portréját fejből, hiszen el akarta terelni a figyelmét a fájdalomról. Mindennap rajzolt valamit, s jól is ment neki. A rajztanára csak a "kis művész" néven emlegette. Majd eszébe jutott az a nap, amikor az apukája meghalt. Már a szótól is futkosott a hátán a hideg... Átlagos szombati napnak indult, a szokásos hétvégi lovaglásukra indultak autóval. A szomszédban van egy lovarda, ahol Alexa saját fehér, arab telivérét, Csillagot tartják. Imádott lovagolni, egészen 7 éves kora óta. Éppen a lovardához tartottak, amikor egy részeg sofőrrel karamboloztak,s egyenesen az árokba borultak. Könnyek szöktek a szemébe, miközben visszagondolt, s egy könnycsepp végigfolyt az arcán, az egyenesen a vázlatfüzete közepére csöppent. Az apukája és a sofőr is olyan súlyos fejsérülést szereztek, hogy a helyszínen meg is haltak....Alexa szeme láttára. Hoppsz, még egy könnycsepp.Ő pedig megúszta "csupán" a bal karja eltörésével, ami most is be van gipszelve. A sírás már fojtogatta őt, s úgy érezte, soha az életben nem fogja tudni elfelejteni a fájdalmat. Hihetetlenül nagy szerencséjére, úgy egy héttel ezelőtt érkezett az életébe Roland, talán a legmegértőbb fiú a világon. Ettől a gondolattól egy kicsit elmosolyodott. Ő éppen akkor jött, amikor a legnagyobb szüksége volt egy lelki támaszra. Nagyon szerette őt, rá mindig számíthatott. Másra viszont alig, főleg a gonosz és kegyetlen osztálytársaira, akik mind utálták őt.Az ok pedig csak az, hogy ő szép volt és normális, semmi más. Tényleg szép volt: szőke, félhosszú hajú, kék szemű, karcsú és magas lány. A többiek átlagosak, és pletykások. Alexa meg ostorozta magát, mert azt hitte hogy ő a hibás az apja haláláért. Az anyukája még élt, és ő sok lelket öntött belé, és mindig meghallgatta, ha gondja volt. Alexa rá támaszkodhatott. El akart költözni innen, jó messzire, akárcsak a madarak, és soha többé vissza nem jönni.Hátrahagyni a régi életét, a sok kínt, szenvedést, ellenséget, emléket....Egyszóval mindent. Kivéve Rolandot, Csillagot és az anyukáját, őket természetesen vinné magával. Ez volt minden vágya. Majd egy héttel később, ez be is következett:az anyukája egy másik városban kapott munkát, Roland pedig, a családjával együtt jöhetett velük. Csillagot sem hagyták ott, egy új lovardába szállították. Lassacskán pedig minden visszatért a régi kerékvágásba, s Alexa is majdnem teljesen olyan volt, mint régen. Az édesapját persze sohasem fogja elfelejteni, de egy új élet vár rá, új, igaz barátokkal, előítéletek nélkül. Alexa sohasem volt boldogabb ennél, mint amilyen ma is, az új otthonukban.

 

Remélem, tetszett a történet, hisz egy kicsi része van benne belőlem, saját tapasztalataimból is.