Rolwahur - Noraydia

Ez az első közszemlére tett "fantáziaszüleményem". Szeretek általam elképzelt világokban kalandozni és úgy döntöttem, hogy néhány ilyen kalandot megörökítek. Hát kezdődjön csodálatos utazásunk a fantázia mélységeibe. Ebben a világban éppen háború dúlt a sötétség légiói és az emberek egy csoportjával szövetkezett tündék közt. Ebben az időben egy szegény parasztfiú egy díszes kardot talál az erdőben ahová vadászni jár a barátaival és később tündérekkel találkozik.

Bevezetés

 

- Chamadar Mester! A wharrughok áttörték az első védvonalainkat! A külső kapunál vannak!

- Jelentették már a kapitánynak?

- Nem uram önnek szóltunk először.

- Rendben van. Az idézők hamarosan végeznek a varázslattal és akkor elkészül a gólem, ami felszabadít minket! Értesítse a kapitányt és a csatamágusokat valamint a személyi őrségem. Magam is kimegyek a csatatérre.

- Igenis Mester!

Chamadar magas, szikár ember volt határozott vonásokkal. Hosszú ősz haja varkocsba fonva lógott hátára, földig érő vörös köpenye közepéig, melynek aljára lángok voltak festve. Köpenye csuklójánál mágikus jelek sorakoztak körben melyek megvédték a gyengébb támadásoktól a mestert. A szoba, aminek a közepére állított íróasztal mögött állt nem volt túl nagy. Egyáltalán nem illet egy fontos város fővarázslójához, de a mester az egyszerűséget kedvelte. A falak mentén azonban itt is könyvespolcok sorakoztak, melyeken ősibbnél ősibb és titkosabb tekercsek, könyvek, varázsszerek hevertek. A szoba hátsó falán alacsony ajtó állt ez vezetett a varázsló hálószobájához. Az ajtó mellett egyik oldalon alkimista asztal, a másikon a mester botja, amin varázsjelek futottak végig. A boton lévő jelek minden varázslatot a lehető legjobban felerősítettek, tetején a kis áttetsző hegyikristályban pedig, apró láng lobogott. A mester felkapta a botot és elindult lendületesen az ajtó felé. Ahogy átvágott a városon az emberek mind tisztelettel tekintettek rá, noha saját magát ő sem becsülte többre a többi mágusnál. Amint a városkapuhoz ért saját szemével győződhetett meg az Ellenség hatalmáról. Mindenfelé halottak hevertek. Akadt közöttük, akit nyílvessző terített le, akadt, akit karddal öltek meg, de akadt olyan is, akinek egyszerűen elharapták a wharrughok a torkát.  A kapu a mester közeledtére magától kinyílt és feltárult a mester előtt a csatatér. Alighogy kilépett a kapun néhány drevill már rá is támadt, de a mester egyetlen legyintésére a legközelebbi falba csapódtak és többet nem mozdultak. Ám ezalatt három wharrugh az óvatlan mester mögé lopakodott, aki túlságosan örült kezdeti sikerének. Egy befutott a városba, kettő pedig megpróbálta leteríteni a mestert ám az a varázsbotjából egy-egy lángcsóvát lőtt feléjük mire azok vonagló lángkupacokká váltak. Amint a negyedik wharrugh meglátta a mester hatalmát elmenekült erősítésért, és már vagy 10 wharrugh tért vissza. Minden irányból bekerítették, őrei p

 

edig még nem érkeztek meg. Ekkora túlerővel ő sem számolt. Az egyik wharrugh megindult felé egy nagy hálóval, ám egyetlen intésre vonagló rongykupaccá vált. A helyére már oda is állt egy újabb. Vagy tíz wharrughot legyőzött és ötöt véglegesen megnyomorított mégis sikerült elfogniuk.

 

 

***

Míg a társai elkapták a varázslót, a harmadik wharrugh rohant a városba, mert a kémük, akit a városba küldtek azt az információt adta át nekik, hogy a varázslótoronyban megpróbálnak létrehozni egy gólemet, hogy legyőzhessék a csapataikat. Pár perc múlva már a torony pincéjének ablakánál állt és azon gondolkodott melyik mágust ízlelje meg előbb, végül úgy döntött a ceremónia mesterrel kezdi.

***

Nem messze innen az Ellenség csapatainak sátrába egy fiatal férfi lépett be és hajolt meg a seregek vezére előtt.

- Miért jöttél vissza? Van még valami a tornyon és azon a vén bolondon kívül?
- Semmi nagyuram. -  Állt fel a férfi, arcára most először, mióta belépett a sátorba fény vetült. A hírnök volt, aki nem sokkal ezelőtt betoppant a főmágus szobájába. - Nagyuram az ön által megígért jutalom. Azt ígérte gazdaggá tesz. Remélem, nem kell emlékeztetnem rá.
- Rendben! Legyen hát meg a jutalmad! - Embertelenül felkacagott.

 A sátor előtt álló őrök csak a haszontalanná vált szolga utolsó sikoltását hallották.

 

1. fejezet (TÜNDÉREK!!)

 

A fiú csuromvizesen ébredt álmából, hátán folyt a veríték. Gyakran voltak ehhez hasonló rémálmai, de ilyen iszonyatosak soha. A nagyapja hangjára ébredt, mikor kinézett az ablakon látta, hogy már jócskán elmúlt dél.

Remek megint ordibálni fog velem- gondolta magában.
- Chadim! Kelj már fel! A tehenek nem fejik meg magukat, és a kecskéket is meg kell etetni!
- Már ébren vagyok nagyapa!

Chadim magas, szőke hajú, tengerkék szemű fiú volt 18 év körüli. Hosszú szőke haját egy bőr szíjjal fogta össze. A faluban élő legjobb bőrműves készítette neki még a tizenkettedik születésnapjára. A szíjba bele volt dolgozva a neve, és egy íj, ami arra utalt, hogy Chadim szeret vadászni. Erős testalkatú, vadászattól edzett fiú volt, barátaival gyakran járt ki a közeli erdőbe és szinte mindig zsákmánnyal megrakodva tértek haza. Chadim egész nap a birtokon dolgozott, csak este volt egy kevés szabadideje, amit azzal töltött, hogy vadászott a közeli erdőben a barátaival. Néhány héttel ezelőtt éjjel is oda ment, de akkor valamiért egyedül, nem szólt barátainak róla, hogy kimegy. Akkor találta azt a gyönyörű kardot, amit azóta is a nagy fűzfa legmélyebb odvában rejteget. Elhatározta, hogy ma éjjel visszamegy oda és alaposan megvizsgálja. Ám előbb még várnak rá a tehenek. Meg a kecskék. Egész nap izgatott volt, alig bírt koncentrálni bármire is, folyton az a kard járt az agyában.

Este mire végre elszabadult a farmról már alig bírt magával. Felkapta íját és már rohant is az erdő felé. Otthonosan mozgott, ismert minden fát, minden bokrot az erdőben tudott a rejtett ösvényekről melyeket a falu lakói tündérösvénynek hívtak. Az öreg fűzfát is így találta meg, az egyik ösvény mellet állt magányosan egy gyönyörű rét közepén. Chadim olyan száz évesnek becsülte, de magassága alapján sokkal több is lehetett. Amikor odament megnézni, először leesett egy vájatba a fa alatt. Azóta ide rejtett minden, amit nem akart, hogy megtaláljanak a falusiak, így azt a mesterien megmunkált kardot is, amit egyik éjjel talált. Leereszkedett az üregbe és a sok nyílvesszőn, pókhálón, és kavicson átverekedve magát odament a kardhoz és kivitte, hogy meg tudja nézni a holdfényben. Ám alighogy kilépett a telihold fényébe a kardhüvely átforrósodott és halvány fénnyel világítani kezdett. Chadim kivette a kardot a hüvelyből és meglátta a pengén pulzáló betűket: ROLWAHUR. –Ez fura- gondolta és hirtelen ellen állhatatlan késztetést érzett arra, hogy megérintse a fényesen pulzáló betűket. Amint a keze hozzáért a pengéhez, hirtelen összecsuklott. A fák közül ekkor lépett ki néhány hatalmas termetű, sovány férfi, akiknek hátán egy pár vékony, alig látható, gyönyörű hártyás szárny volt. Egyikük megemelte Chadimot és a vállára fektette, míg társa felvette a kardot melyen már halványodott az írás.

***

Mikor megérintette a kardot ezer éve szunnyadó látomások támadtak rá. Elsőnek egy szépséges völgybe került, ahol két sereg gyülekezett a csatára. Másodszor ugyanazt a völgyet látta maga előtt a csata közben. A fehér páncélos sereg élén egy hozzá hasonló férfi ült, de mégsem voltak teljesen ugyanolyanok, mert a lovon ülő tekintetében volt valami felséges, de kezében ugyanazt a kardot tartotta, amelyet ő is megtalált néhány napja.

Ám a kép már siklott is tovább. Messze került a csatamezőtől most egy erdőben állt. Néhány mágus éppen egy fák közé, törzsükre épülő várost idézett meg, melynek körvonalai egyre határozottabbá váltak, és végül kirajzolódott végleges formája. A középen álló, legmagasabb fa köré ötemeletes hatalmas palotát emeltek. Köré emelték fel a magasabb tisztet betöltő emberek négyemeletes házait. Így ahogy haladt kifelé a város széle felé egyre kisebb házakat pillantott meg. Azzal a látomás szertefoszlott.

***

Egy kör alakú, fehér szobában találta magát, egyik oldalán hatalmas kitárt ablakokkal, másik oldalán egy nagy fehér fából készült szekrénnyel. Kimászott a kényelmes ágyból, fel akarta húzni a ruháit, de nem találta őket. Odament a szekrényhez, kinyitotta és ott találta mindet kimosva és szépen összehajtva, valamint egy gyönyörűen megmunkált bőrövet kardhüvelytartóval benne a kard, amit talált. Fogta magát és felöltözött, majd úgy gondolta elmegy körülnézni hova is került. Amint kilépett az ajtón szembe találta magát egy fiatal lánnyal. Magas volt, sovány, átható kék szemű, és ébenfekete hajú. Egyszóval a legszépségesebb nő volt akit Chadim valaha is látott.

- Nagyuram! - hajolt meg a lány, majd Chadim értetlen ábrázatát látva zavartan elnevette magát.

- Elnézést, az újjászületés hátrányai. Az illető mindent elfelejt. Látom megtalálta a ruhákat. Kérem, kövessen, a városunk bölcsei már várják önt.

Mikor kiléptek a folyosóról Chadim azt hitte menten le fog szédülni a fa tetejéről. Ugyanis ott voltak. Annak a városnak a középső tornyában, amit álmában látott, mielőtt ide került. Ha a nő nincs ott, hogy elkapja leesett volna a mélybe.

 

2. fejezet. (A tanács)

 

Miközben kerek és széles folyosókon haladtak, Chadim alig mert lenézni. Útközben páncélokban rohangáló tündér férfiakat, és ételeket valamint italokat hordó tündérasszonyokat látott. A tündérlány elmesélte, hogy a sötétség légiói ellen készülnek a háborúra. A lány megállt egy hatalmas tölgyfa ajtó előtt, amire a kardot festették melyen a Rolwahur véset volt.

- Innen nem kísérhetem önt tovább. Sok szerencsét kívánok. - mondta. - A tanács vezetőjétől jobbra ülő férfival vigyázzon, ő elég hirtelen haragú. - tette még hozzá.
- Rendben van köszönöm.
- Most menjen, sietnie kell!

***

A tanácsterem egy hatalmas kör volt. Az egyik részében állt a kapu, azzal szemben pedig egy hatalmas trónus, amelyen a tanács vezetője ült. Mikor Chadim belépett egyből rájött melyik férfira érthette a lány. A vezetőtől jobbra egy gonosz tekintetű ellenszenves férfi ült. Hosszú haját szabadon hagyta a vállára omlani, fekete ruhájában mintha maga a gonoszság férkőzött be volna a terembe. A férfi még akkor sem nézett fel jegyzeteiből amikor Chadim belépett, és hangosan köszönt. A férfitől balra egy alacsonyabb, kissé pocakos mindig vidám emberke ült. Színes ruhájában inkább tűnt egy különc nemesnek, mint egy bölcs tanácstagnak. A tanács vezetője, magas, tekintélyt parancsoló megjelenésű férfi volt. Ősz haja hosszan omlott hátára. Magas gallérú kékes ruhát viselt, ami nagyon hasonlított a varázsló köpenyére akit Chadim álmában látott, csak a színük különbözött.

- Ki ez?! – csattant fel a fekete ruhás.
- Nyugalom barátom. - Mondta kimért hangon a tanács vezetője. – Nem látod nála Rolwahur kardját?
- Látom, és nem tetszik! Ez a kölyök ellophatta a sírból!
- Ugyan már, Gahnam! Ezt te sem hiszed el igazán. Hisz a sír a városunkon belül van. És ide csak azok léphetnek be, akik tündérek, vagy    akiket tündérek hoznak be. Ezenkívül az őrdémonaim észrevették volna.
- A főnöknek igaza van! – szólalt meg végre a köpcös is. Magas egérhangja volt.

Amíg a három tanácstag vitatkozott Chadim egyáltalán nem tudta mit is kéne tennie. Aztán úgy döntött, ha a kardról vitatkoznak, akkor odaadja nekik. A tanács vezetőjéhez lépett és lecsatolta a kardot. Féltérdre ereszkedett a trónus előtt és vezető elé tartotta a kardot.

- Látod, hogy a kölyök nem tolvaj?! – kiáltott fel. – Ha az lenne már rég megpróbált volna, elmenekülni nem pedig átadja a kardot! Fiam, kérlek, meséld el, hogyan került hozzád ez a kard?
- Rendben van, uram. Ismerik a falut itt az erdő mellett? Én odavalósi vagyok. a barátaimmal sokszor járunk ki vadászni. Körülbelül két- három hete egyedül mentem ki. Én ismerem a rejtett ösvényeket. Éppen egy ilyenen sétáltam akkor is, amikor a kardot találtam. A vadász ligetünk felé tartottam. Tehát mentem az ösvényen egyszer csak elestem valamiben. Amikor megfordultam ezt a kardot láttam magam mögött az úton feküdni. Esküszöm önöknek, hogy szóról-szóra így történt. Miután a kardot megtaláltam irányt változtattam egy nagy fűz felé, amelyre régebben leltem rá. Ez alatt egy kisebb barlang van, ide rejtek mindent, ami fontos nekem.

- Elég hihető kis történet. - mondta a tanács vezetője. - Ám ha ez így van, te lehetsz egész Noraydia megmentője.
- Én még mindig nem hiszem, hogy egy ilyen satnya embert választana a mi urunk az újjászületésre. De persze ha tényleg ő az, akkor a benne élő szellem megvédi a varázslatoktól. - húzta önelégült mosolyra a száját. Azzal, hirtelen mozdulattal Chadimra bökött, ujjaiból színes szalagok tekeredtek elő, hogy megfojtsák a fiút. Ám egy pillanat alatt egy fénylő burok jelent meg a fiú körül, amely elnyelte Gahnam varázslatát. Chadim elvesztette az irányítást a teste felett. Szeme elkezdett fényleni és egyetlen intésére az a varázslat, amit elnyelt az ellenfele nyakára tekeredett. Chadim földöntúli hangon megszólalt:
- Én vagyok Rolwahur! De ha nem hiszed el semmi akadálya, hogy a szalagok továbbra is a nyakadon maradjanak.

Ezzel a jelenés megszűnt. A szalagok Gahnam nyakáról porrá robbantak és az összeesett.

- Azt hiszem most már semmi kétség, te vagy Rolwahur utódja, az új vezérünk. Meg kell kezdenünk a felkészülést. Neked meg kell tanulnod a kardforgatást és az íjászatot. No meg ekkora hatalom mellet a benned rejlő varázserő irányítását is.
- De uram nekem a falumban kéne lennem! A nagyapám biztos halálra aggódja magát! Segítenem kell neki a farmon és a barátaim is biztos keresni fognak.
- Hmm. Ez komoly gondot jelentene. Van néhány remek alakváltónk. Nagyon ritka képesség szerencsére nekünk öt ezzel rendelkező emberünk is van. A fiam a legjobb közülük. Beszélj vele megkérem, hogy helyettesítsen. Mesélj el neki a lehető legtöbbet, hogy ne tűnjön fel senkinek a csere.
- Köszönöm uram. Nagyon sokat segítene.
- Most menj! A lány, aki idevezetett megmutatja a várost. Két heted van, utána el kell indulnod Irguliába, hogy ott megtanuld a szükséges dolgokat a fegyverforgatásról és harcról.

 

3. fejezet (A város)

 

Mikor kilépett a tanácsteremből a lány, aki idekísérte már ott várta.

- Jöjjön! Megmutatom önnek a városunkat.

- Hosszú folyosókon haladtak végig, majd kiértek egy nagy erkélyre ahonnan egy csiga alakú lépcső vezetett lefelé. Lemásztak az utcára és közben a lány elmesélte, hogy a városukban a fán csak a lakó házak és a királyi palota van. A műhelyek, boltok, gyakorló pályák idelent vannak. A város alsó fele különböző negyedekre tagolódik. Van egy negyede a kovácsoknak és bőrműveseknek, egy a szabóknak és pékeknek, egy a kiképzőtereknek, és egy a piacnak ahol élelmiszert árulnak. Chadim a séta első felében azt hitte idelent mindent csak egymás hátára dobáltak, de később felfedezte benne a rendszert. Ahogy haladtak a városban, az emberek sorban kitértek és meghajoltak Chadim előtt, aki semmit nem értett az egészből. Aztán eszébe jutottak a tanács vezetőjének szavai: Valóban te vagy az urunk utódja.  Majd megszólította idegenvezetőjét:

- Nem tudnád nekem elmesélni Rolwahur történetét?
- Dehogynem uram. Valaha régen az emberek, a tündérek és az éjszaka teremtményei békében éltek együtt. Egyik sem avatkozott bele a másik csatáiba, és nem ölt meg vagy rabolt el a másik nemzetből egyetlen lényt sem. Ám évszázadokkal ezelőtt megjelent egy démon akit Chaos-nak neveznek. Felbuzdította az éjszaka teremtményeit, a wharrughokat és a drevilleket meg sok másik fajt is, hogy üzenjenek hadat az embereknek és tündéreknek. Véres összecsapások következtek, de a tündér mágusok megjósolták, hogy születni fog egy gyermek, aki Chaost visszataszítja a sötétségbe ahová való. Ez a gyermek volt Rolwahur. Mikor felnőtt ő vezette a tündérek hadait a csatába és az embereket is mellénk állította. Chaost örök szenvedésre ítélte letaszítva egy feneketlen gödörbe. Ám az utóbbi időben valaki kiszabadította és most újra háborút vezet ellenünk. Rolwahur nyilait és kardját a legkiválóbb tündér kovácsok készítették, az íját pedig a legjobb íjkészítők. Ezek az ereklyék még mindig a sírban vannak. Illetve a kard már nem, mert az önnél van.
- Köszönöm. Nem értem. Miért én, miért engem választott?
- Nem tudom uram. De biztosan jó oka volt rá.
- Igen, biztos.
- De biztosan fáradt. Visszakísérem a szobájába.
- Rendben van, menjünk. – mondta.

Azzal elindultak a palota felé.

***

Nem messze, a központi palotában, az egyik tanácstag lakosztályában valaki egy fekete éjkígyót hagyott. A leghalálosabb mérgű kígyót egész Noraydiában.  Majd nem sokkal később ugyanez a személy kapcsolatba lépett Chaosszal és jelentett neki, hogy megtalálta Rolwahur örökösét és leszármazottját egy személyben. Miközben a jelentést hallgatta Chaos önkéntelenül is olyat tett, amit évszázadok óta nem: elmosolyodott.

- Akkor támadunk. – mondta a mágikus gömbbe.

 

4. fejezet (Az árulás)

 

Órákkal később, mikor már mindenki az igazak álmát aludta, az áruló a kapukhoz lopózott és leütötte az őröket. Várt egy kicsit, körülkémlelt, majd kinyitotta a nagy kapuszárnyakat. Odakint már Chaos hatalmas serege gyülekezett. Wharrugok, Villdredek, Démonidézők, és még sorolhatnám mennyiféle rémség, akik csak a parancsra vártak. Chaos azonban nem támadt. Csak várt és várt. Azt várta, hogy a kígyó akit Gahnam szobájában helyeztetett el megmarja és megölje azt.

***

Chadim nem tudott aludni. Úgy döntött sétál egyet a palotában. Gondolta körülnéz ott, ahol élete következő két hetét fogja tölteni. Ahogy ment körben a palota szintjein, egyszer csak az egyik ajtó mögött egy gyönyörű lányt látott amint apró zöldes lényekkel harcol. Az apró kis valamiknek bőrszárnyaik és hosszú, hegyes orruk volt. Ezt és bőrszínüket leszámítva egész emberiek voltak. A lány szárnyait használva repült utánuk, és sorra fagyasztotta meg őket, vagy lobbantotta lángra néhányukat. Chadim szinte önkívületben nézte a csatát majd azon kapta magát, hogy belépve a terembe, Rolwahur kardjával a kezében ő is minden felé repülő lényt megöl. Legnagyobb meglepetésére a lények nem estek darabokra, hanem amint, hozzájuk ért a penge egyszerűen füstté váltak. Mikor már egy lény sem volt, amelyik a közelébe mert volna menni. Ekkor Chadim alaposabban körülnézett. A szoba egy félgömb alakú hatalmas terem volt, amelynek különböző pontjain pentagrammák álltak. Fekete padló, fekete falak és mennyezet. Chadim észre sem vette, hogy közben a lány mögé lépett. Mikor megfordult, a legcsodásabb lánnyal találta szemben magát, akit valaha is látott.

-         Szia! Iloisia vagyok. – Hangja lágyan csengett, mintha a frissen hullott harmat cseppjeinek folyását hallgatná. – Te ki vagy?

-         Öööö. Szia! Chadim vagyok. Tudod láttam azokat az izéket és gondoltam bejövök megnézni mit csinálsz.

-         Áááh! Az impekre gondolsz? Tudod elég erőszakos kis lények. Nagyon jól lehet velük a varázslást gyakorolni. Apropó ez a terem külön azért épült, hogy veszélyes, vagy kevésbé veszélyes lényeket idézzünk meg a pentagrammák segítségével, aztán gyakoroljuk a csatamágiát. Kipróbálod?

-         Nos, ha nem gond, akkor igen szívesen kipróbálnám. De az igazság az, hogy nem tudom, hogyan kell varázsolni.

-         Óó, az nagyon egyszerű. Figyelj, háromféle varázslat, van, mindnek egy-egy parancsszava. A többi már csak fantázia. A három varázslat ág a csatamágia, a gyógyító mágia, és az idéző mágia. A varázsszavak a következők. Csata mágia: Nedios, Gyógyító mágia: Snitios, és az Idéző mágia: Rethios. Figyelj, megidézek néhány impet, te pedig próbált elkapni őket. Egyébként az impeket három csoportra osztjuk. Vannak az ilyen rosszindulatúak, őket gyakorolni használjuk. Aztán vannak házi és harci impek is. Ha elképzelted a támadást mond ki a varázsigét és kész. Oh, és még valami. Hallottam, hogy új vagy. A szárnyaidat a Limios varázsigével hívhatod elő. Mehet?

-         Mehet.

Ekkor Iloisia Elkiáltotta magát: Rethios! És abban a pillanatban az összes körben megjelent egy-egy imp. Chadim először megpróbálkozott a szárnyai nélkül harcolni, de ha nem követte őket, akkor mind kikerülték a varázslatait. Ám aminthogy elkapta az első impet, máris sikolyok harsantak a város felől. Mindenki fejvesztve menekült. A harcosok kardjaikkal és íjaikkal a kapuk felé özönlöttek és lőttek valami felé amit Chadimék még nem láttak. Iloisia átugrott a korláton, és a kapu felé repült, Chadim utána. Mikor meglátták mi közeledik mindketten majdnem elájultak, a borzalomtól és a meglepetéstől. Bikafejűek és Wharrughok kíséretében a tanács bohókásabb tagja lépdelt, és szórt mindenfelé villámokat, lángokat.Ha Chadim nem fogja vissza Iloisia egyből a mélybe vetette volna magát, hogy rátámadjon.

-         Várj! Azt mondtad vannak harci impek. Egyedül esélyünk sem lenne, de ha megidéznénk párat és rájuk uszítanánk őket, akkor nyerhetnénk időt, hogy riadóztassunk.

-         Szerintem meg nem jó ötlet. Ha meglepetésszerűen támadunk, több esélyünk lenne.

-         Figyelj, én megidézek néhány impet, te pedig addig tereld el a figyelmét, de ne hagyd, hogy közel kerüljön hozzád, aztán rájuk uszítjuk az impeket és értesítjük a tanácsot. Legalábbis ami maradt belőle.

-         Rendben. Akkor hajrá.

Azzal levetette magát a mellvédről, pont az áruló elé. Amint földet ért márt szórta is a varázslatokat. A volt tanácstag testőreinek felé megvakította, negyedét megölte, sosem hagyva lehetőséget, arra, hogy bárki visszatámadjon. Ezalatt Chadim már több mint hatvan impet idézett meg, mikor úgy gondolta, hogy elég lesz. Ő is kirontott az ajtón és még ugrásban hívta elő szárnyait.

 

5. fejezet (A gyilkos kígyó)

 

Amint megjelentek a szárnyai rávetette magát a tanácstagra, s a földre lökte, majd ösztönösen feljebb röppent, előrántotta kardját, és újra támadt. Ekkor közbeléptek az impek is. Chadim kihasználva, hogy az áruló nem figyel oldalra vetődött és felkapva Iloisiát felrepültek, a palota felé. A Chadim számára kevésbé szimpatikus tanácstag szobája elé mentek. Iloisia azt mondta, ő a legjobb csatamágusuk. Dörömböltek az ajtón, de mikor nem jött válasz, berúgták az ajtót. Gahnam a földön feküdt, szeme tárva a rémülettől, és a fájdalomtól, mellette egy apró, kígyó alakú égésnyom a padlón. Iloisia szerint lehetséges, hogy a kígyó még itt van, és Gahnam nem találta el, ezért óvatosan körbejárták a szobát, hátha megtalálják a kígyót.

-         Hát nincs itt. – mondta Chadim.

-         Engem valami akkor is zavar. A tündérekre nem hatnak a kígyómérgek, kivéve egyet, de az a faj csak Chaos hazájában él.

-         Akkor, Chaos is a közelben van?

-         Lehet. Nem tudom, de erről értesítenünk kell a Főtanácsost.

-         Menjünk.

Miközben a tanácsterem melletti szoba felé futottak, Chadim észrevette, hogy mielőtt kijött a szobájából kivette hajából a bőrszíjat.

-         Vissza kell mennem érte!

-         Nem lehet! Ha nem szólunk az árulásról lehet, hogy késő lesz!

-         Nekem az, az egy bőrszíj maradt a régi életemből, mert gondolom nem térhetek vissza ezek után a falumba, mintha mi sem történt volna. Szóval?

-         Figyelj, én megyek és értesítem a tanácsost, hogy mit tudtunk meg a támadásról te pedig menj vissza a bőrszíjadért. Maximum fél óra múlva érj a katakombákhoz. A város szélén vannak, ott van Rolwahur minden régi fegyvere. Siess.

-         Rendben.

Tíz perccel később már mind ott álltak a katakombák előtt.  Azonban mikor odaért Chadimot nem kis meglepetés érte. Mikor leszállt a barlang előtt, a tanács vezetője mellet egyik legjobb barátját látta meg.

-         Aelon?! Te tündér vagy?! Mért nem mondtad meg eddig? Egyáltalán, hogy kerültél a faluba? Mit kerestél ott?

-         Őőő… Figyelj Chadim én el akartam mondani, de megtiltották, és…

-         Igen?!- csattant fel Chadim. -  Hogy tudtál ennyi ideig hazudni nekem?! Nem úgy volt, hogy nincsenek titkaink egymás előtt??

-         Rendben van fiúk, ezt ne most vitassuk meg. –Szólt közbe Iloisia.  - Menjünk be a katakombákba, hozzuk ki a fegyvereket és tűnjünk innen.

-         Jó. De ezért még számolunk. - mondta Chadim.

Pár perc alatt megjárták az utat a sírboltig. Odabenn Chadim egyből felvette Rolwahur páncélját és fegyvereit.  A páncélba néhány helyen mágikus rúnákat véstek, amik megvédték viselőjét, az ártó varázslatoktól, és ellenállóbbá tették a páncélt. Az íj nem is hasonlított ahhoz, amit eddig Chadim látott. Fényes fehér fából készült, két végén visszahajló, hihetetlenül erős íj volt. Két szarván rúnák sorakoztak. A tegez, amiben a nyilak voltak fényes barna bőrrel volt bevonva. Ezek mellet volt még egy kis tőr is, hasonló a kardhoz, azt leszámítva, hogy ez enyhén ívelt volt. A ló páncéllal nem tudtak mit kezdeni, elrakták a zsákokba, amit a tanácstag hozott. Miután Chadim felhúzta a páncélt, elindultak kifelé.

 

6.fejezet (A csata)

Miután kiértek a barlang elé nem kis meglepetésben volt részük. Az áruló emberei már körbevették a barlangot, a tanácsvezetőjének őreit legyilkolták. A bokrok közül kilépett az áruló.

-         Nocsak, nocsak. Csak nem bulit csaptok? Csatlakozhatok?

-         Whenior, te áruló féreg! És még te nevezed magad, tündérnek??

-         Jajj, barátom hagyjuk ezt, hiszen mindig is segítettük egymást mindenben.

-         Igen. Eddig! Nedios!

Ujjaiból vörös lángok csaptak elő, melyekből kétméteres harcosok keletkeztek.

-         ugyan már barátom. Ezt te sem gondolod komolyan. Nedios!

Kiáltott ő is, mire két hatalmas lyuk keletkezett a harcosok előtt, amiből víz tört fel. A láng szörnyek egy pillanat alatt eltűntek, ám Whenior és a főtanácsos felröppentek a levegőbe, és először villámokkal, majd tűzlabdákkal bombázták egymást. Mikor szinte minden varázserejük elfogyott, akkor már csak karddal estek egymásnak.  A főtanácsos végigszántott ellenfele arcán mire arról lehullott a bőr felfedve ezzel valódi kinézetét. Szürke bőrét fekete foltok tarkították, ajkai szürkés-kékek és duzzadtak voltak. Ínyéből hegyes fogak álltak ki.

-         Na mivan?! Meglepődtél vén hülye?

-         Mi a fene vagy te?

-         Goblin - közölte mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. – Olyan tündér aki cserébe a hatalomért a testét adta.

-         Szánalmas vagy! Nem érdemled meg, hogy létezz!!!

Azzal nekiugrott Wheniornak, ám ő már számított erre és kardját markolatig döfte ellenfele testébe.

 Iloison lezuhant a földre s a goblin távozása előtt oda vetette neki: - Remélem látod még pusztulni a városodat!

Chadim és Iloisiáék egyből odarohantak hozzá. Már rajzolták volna fel a gyógyításhoz szükséges varázskört ám a tanácsos megállította őket.

-         Fölösleges! Rajtam már nem tudtok segíteni. De ti meneküljetek. Az istállóban vannak lovak gyorsan nyergeljétek fel őket és menjetek innen. A sivatagban a puszták népénél él egy barátom, ő sokat tud segíteni nektek.

Élettelen teste fia lábai elé hanyatlott.

-         Menjünk. Legalább az utolsó kívánságát teljesítsük atyámnak, ha már megmenteni nem tudtuk.

-         Igazad van. Azonnal el kell indulnunk.

-         jó, de mi lesz a várossal? mindhárom vezetője meghalt.

-         Vannak helyetteseik ők meglesznek, de minket elfognak, ha sokáig időzünk itt. Mozgás.

 

 

7.fejezet (A menekülés)

 

Amint az istállóhoz értek felrakták a Rolwahur lószerszámait az egyik lóra másik kettőt pedig felnyergeltek. Amíg a fiúk ezzel foglalatoskodtak, addig Iloisia élelmet és vizet hozott a konyháról.

-         A város romokban áll arra nem tudunk elmenekülni. - mondta mikor visszaért.

-         Akkor mit csináljunk?

-         Van egy hátsó kijárat azon talán elmenekülhetnénk.

-         Szerintem tudnak róla. Elvégre nem szabad, elfelejtünk, hogy volt köztünk egy áruló.

-         És a katakombák?- Aelon most először szólalt meg mióta apja meghalt.

-         Nem hiszem, hogy a lovak lemennének oda de nincs más választásunk- mondta Chadim – Hacsak nem tudunk szárnyakat varázsolni a lovaknak.

-         Ki mondta, hogy nem?

-         Iloisia bekattant. Biztosan bekattant ugye Chadim? Csak ez lehet.

-         Nem kattantam meg. Még régen apám tanított egy jelet amivel bárminek szárnyakat lehet adni.

-         De hát az csak tárgyakon működik.

-         Ez az egy esélyünk van!

Iloisia felrajzolt egy furcsa jelet a lovak nyakára, mire két-két szárny nőtt a lovakon.

-         Igazad van Aelon. Tényleg nem működik élőlényeken.

-         Oké-oké. De ismerd be, hogy te is meglepődtél.

-         Szerintem ez a levegőben is ráér. Nézzétek!- mutatott Chadim a város felé ahonnan több tucat harcos rohant feléjük. Chadim meglepetten nézte, hogy a lova páncélján van két lyuk ahol a szárnyak kiférnek. –Mintha számítottak volna rá- gondolta. Felszálltak.