Nephilim emlékek 3. rész

Megint csak ugyanannak a történetnek a folytatása. Reméljük még sokáig.

Éjfélkor találkoztunk az Alex házánál.
 - Hatáshajhász! - Kiáltott rám Kata.  
 - Tessék? - Direkt piszkáltam. Nephilként ha az erdő másik végében tüsszent egy mókus azt is hallom.
A Kata kezében megjelent egy seprű. Elkezdett repülni felém. Leugrottam. Úgy a harmadik emelet táján kibontottam a szárnyaimat. Kata meg ráugrott a hátamra.
 - Szemét! - Rúgott a gerincembe. Földet értünk.
 - Hülye. Hova menjünk?
 - Van egy falka vad farkas a kórház fölötti erdőben. 
 - Az Alexnek tetszeni fog.
 - Na ja. De szerintem akkor is élvezné, hogy ezüstlapot nyomhat az emberek fejére, ha nem lenne az ami.
 - Nem vagyok annyira szadista.
 - Heló. Jézusom! Mint valami XX. századi vámpírfilm szereplő.
 - Kösz!
Fekete öltöny volt rajta és egy fekete rózsa a szíve felett. Katán kényelmesebb ruha volt, egy egyszerű farmer és egy póló, dzsekivel. Meg a nyakában vagy hatféle talizmán, mind különböző varázslatokhoz. Én a pincében tárolt fekete "vadász"cuccomban feszítettem.
 - Akkor mehetünk?
 - Igen.

***

- Te amúgy miért is vagy öltönyben?
 - Ahh. Már vártam a kérdést. Gyűlés volt és csak most tudtam elszabadulni.
 - Cink.
 - Ja. Kata veled mi van? Máskor rég körberöhögted volna az Alexet. 
 - Álljunk meg. Körbevettek.
 - Éreztem. Nos, akkor bunyó van. 
Lebontottuk a pajzsokat amik lebontották az energiáink. Hatalmas szélvihar tört ki a fák között. Az egyik fa mögül egy nőstény farkas ugrott rám, de egy jól irányzott pofon elvette a kedvét a dologtól. Körülöttünk mindenhonnan, mint a démonok bukkantak elő a vérfarkasok. 
 - Várjatok, előbb támadjanak ők.
Hatan rontottak nekünk, az Alex és én elugrottunk a támadás elől. Sejtettük mire készül a Kata.
 - Uruz, Kenaz! - Az erő és tűz rúnái megtették a magukét. A vér és rúnamágia terén a lány verhetetlen volt. A falka tagjai máris pótolták elesett társaikat. A legjobb ilyenkor az, hogy nem kell visszafogni magunkat. Ez az egyetlen olyan fertőzés ahol ha át is szúrod az ember szívét, a benne lakó démon hal csak meg, míg ő visszaváltozik. Előrántottam kardjaimat, és nekik rontottam. Fekete köpenyem lobogott mögöttem, Alex öltönye vértől volt csatakos, amik a nem létező sebekből folytak. (Ha egy farkast megölünk, csak a haláláig vannak sebei, a démon a sérüléseket is magával viszi, hiszen igazából ő kapta őket.) Ekkor vettem észre, hogy egyikük nem harcol, csak áll egy távolabbi fa törzsénél.
 - A Kata ezért még megöl - gondoltam magamban, miközben elvettem az övéről egy érzékelésszűrőt.
 - Hello, Aliz!
 - Honnan tudtad? - kérdezte miközben átváltozott, továbbra sem fordulva felém.
 - Fogalmazzunk úgy, hogy volt egy megérzésem. De a randi azért még áll ugye?
 - Azok után, hogy elűzted a farkasaim felét? Hát persze!
 - Akkor jó.
Óvatosan felé lopakodtam, továbbra is láthatatlanul, vigyázva nehogy rálépjek valamire ami elárul. Előhúztam a Katától szülinapomra kapott ezüst atamét, és Aliz torkához szorítottam, miközben másik kezemet a homlokára tettem.
 - Vox luciferum, exorciso te immunde spiritus, exi ab seo! (A fény nevében, elüldözlek tisztátalan szellem, gyere ki belőle!)
Velőtrázó sikoltás hagyta el a torkát, mire minden szempár felénk fordult. A démon utolsó erejét kihasználva Aliz egy fához csapott, eltörve néhány bordám.
 - Hogy tehetted? - sikította. - Megölted! Neki köszönhettem mindent!
 - Hát persze. Ezek az erőn kívül semmit nem adnak, se észt, hogy osztályelső legyél, se szépséget... - Itt jött el a pillanat, amikor rá kellett jönnöm, hogy a bordatörés nem gyerekjáték. Az egyik valószínű úgy tört, hogy nyomta a tüdőm, mert most vért köptem. - Hogy te legyél a gimi legszebb csaja. - Amint befejeztem a mondatod, éreztem, hogy elmémre sötétség borul.

***

Arra ébredtem, hogy már szinte mindenki magához tért, Alíz és Alex a hátamban matatnak, Kata meg odébb ment hányni. 
 - Ne mozogj, már majdnem a helyére tettük a bordáidat. De egy már összeforrt a gyors gyógyulás miatt. Ez fájni fog. - Mondta totál érzelemmentesen Alex, majd éreztem, ahogy a testembe fájdalom nyilall, amint újra eltörte a csontomat. Ez volt az a pillanat, amikor Alíz a Kata mellé állt róka űzni. 
 - Oké, most már rendben lesz. Ne, még ne mozogj! várd meg a míg a hátadon a seb beforr.
 - Annyira sajnálom! - Térdelt mellém Alíz. - Az ütést nem én akartam, az a farkas volt. Meg tudsz bocsátani?
 - Amint beforrtak a sebeim igen. Az úgy öt perc és el is felejtettem. De ha most sírni kezdesz, lemondom a randit.
Ezzel végre sikerült mosolyt csalnom az arcára. 
 - Oké, hol a felsőm? Kezdek fázni. Akár mehetnénk is.
 - Helyes, induljunk.
A barátnőm, (hú de jó érzés ezt így kimondani!) elnyúlt mellettem. 
 - Alíz? Alíz! A francba. Hülye alfa farkas. 
 - Mi történt vele?
 - Áh, semmi, csak a démon hagyott benne annyit, hogy eddig bírta. A többi egyből elájult, ő csak most gondolom.
 - Ja.