Lélektöredékek #5

„A gyermekszív ösztöne megsúgta neki,
hogy ő ennek az embernek valami hálával tartozik.”
(Jókai Mór)

• Beléptem az ajtón, majd hátat fordítva annak ledobtam magamat a földre. A kulcsot ugyanilyen lendülettel a lábtörlőre ejtettem. Csak ültem ott, és a szemközti képet bámultam a falon. Serengeti puszta, nagyjából fél méteres aranybarna fű. Az ég vérvörösen izzik a horizonton, a kép keretéhez haladva eleinte narancssárga, majd citromsárga árnyalatot vesz fel. Középen az elengedhetetlen akáciafa áll magányosan.
   
• Mindig is szerettem volna utazni. Bejárni a világot, megismerni a különböző népeket, hagyományaikat, jellegzetes ételeket kóstolni, és rengeteg fényképet készíteni. A természet közel állt hozzám már szinte születésem óta, és rengeteget jártam a környező helyeket.
   
• A nap fénye már besütött az ajtó üvegén, és megvilágította a festményt. Csodálatos látvány volt. Legszívesebben az egész napfelkeltét ott ülve ki tudtam volna várni, és érezni, ahogy szép lassan a napsugarak melege átjárja a házat.
   
• Nem akartam a családomnak magyarázkodni, hogy mégis hol voltam ilyen sokáig, így egy gyors és hűvös zuhany után hanyatt feküdtem az ágyon, és egy pléddel takartam be magamat.
   
• Hosszasan hevertem ott, és bámultam a plafont. Csak az előző este történteken tudtam gondolkodni. Éreztem, hogy ez valami más volt. Ilyet még soha nem tapasztaltam. Úgy gondoltam, hogy mi összetartozunk, és úgy hittem, hogy nekem szükségem van Rá.
   
• Hiába éreztem magam szinte a felhők között, nem voltam, nem lehettem teljesen problémamentes. Mi ketten nem lehettünk egymáséi.
   
• Miután az eseményeket számtalanszor újra-és újrapörgettem magamban, szép lassan álomba merültem. Hosszú, és nyugodt pihenés volt, a kellemes élményektől teljesen feltöltődtem.
   
• Délben keltem fel. Kinyitottam a szememet, és csak mozdulatlanul elterültem az ágyon. Először körbenéztem a szobában. Nem gondoltam semmire. Amint összeszedtem magamat, és mozgásra kényszerítettem a testemet, ami egy lábrándulás formájában mutatkozott meg, hirtelen falhozütközés-szerűen előtörtek az előző este történései. Csak úgy cikáztak a fejemben, majd újabb mozdulatlan percek következtek.