Enikő

Egyáltalán nem értem mi történt. Enikő az egyik pillanatban még vidám mosollyal az arcán lépett be a tanterembe, a következőben pedig egy elejtett rossz megjegyzés miatt már Gábort püfölte. De kezdjük az elején.

Néhány napja Enikő senkivel nem állt szóba és mindenkit elhajtott a közelből. Azonban ez csak egy napig tartott, utána Enikő újra normális lett. Onnan kezdve nevetett, viccelődött mintha semmi nem történt volna. Azután ma reggel, ahogy meghallotta, hogy Gábor a válással viccelődik és azzal, hogy milyen jó annak, akinek elválnak a szülei, mert mindkét szülő egy csomó ajándékot ad a gyerekének, Enikő neki esett. Nekem kellett lerángatnom róla.

- Enikő normális vagy? – kiáltottam rá. – Ha nem hagyod abba komoly károkat tehetsz benne!

Szerencsére tanár nem látta a jelenetet, de ha véletlen erre járt volna egy is, Enikőnek annyi.

- Mi a fene ütött beléd? Te megőrültél? Gábor mond egy tőle várható ízléstelen poént erre te egyből neki esel? Komolyan nem is értem mi bajod!
- Semmi bajom.
- Ne mondd nekem, hogy semmi baj, a legjobb barátod vagyok, látom, ha valami baj van.
- Jó, hagyjál békén!

Azzal otthagyott. Engem, a legjobb barátját, akinek mindent elmondott. Erre faképnél hagy.

Enikő ezután megint ugyanolyan ellenséges és magányos lett, mint aznap. Többször is próbáltam vele beszélgetni, de mindig elhajtott. Minél tovább gondolkodtam annál biztosabb voltam benne, hogy valami családi probléma lesz a háttérben. Úgy egy hét múlva kiderült. Enikő végre elmondta mi a baja. Elváltak az szülei. Ám ez még nem volt a megpróbáltatásai vége. Az iskolában, amikor kitudódott mindenki el kezdte piszkálni, hogy biztosan azért váltak el, mert a szülei nem is szeretik igazán és csak nyűg nekik. Mindenki bántotta, az egész közösség kivetette magából. Csak én beszéltem vele. Én, aki mindezt a saját bőrömön megtapasztaltam. Akárhányan bántották és csúfolták én kitartottam mellette.

Azonban egy kis idő múlva Enikő kimaradozott az iskolából. Egy ideig senki nem foglalkozott vele, de amikor már két hete nem láttuk, kezdtünk idegesek lenni. A tanárnő felhívta az anyukáját aki azt mondta, hogy mindig elindul reggel az iskolába, és amikor szokott, akkor haza is ért. Ekkor döntöttem úgy, hogy megkeresem. Reggel nagyon korán elindultam az iskolába, és a házuknál, ami pont útba esett követni kezdtem. A régi temető felé tartott. Szörnyű előérzetem támadt, hiszen Enikő mindig egy életvidám lány volt. Nagyon furcsálltam hisz máskor a temető közelébe se szeretett menni. Bement a kapun és a nagymamája sírja felé ment aki kevéssel azelőtt halt meg, hogy a szülei elváltak. A sír mellett egy nagy, odvas szomorúfűz volt. A fához ment, benyúlt az odúba és egy kis pisztolyt vett ki. A homlokához emelte. Rákiáltottam és ahogy meghallotta a sikolyomat felém fordult. A tekintete üres volt. Aztán egy durranást hallottam, és Enikő összeesett. A fejéből dőlt a vér. Amint futottam felé, már hívtam is a mentőket, de nem értek ki időben.

Enikő a karjaim közt halt meg. A legjobb barátnőm a kezeim közt lépett át a túloldalra.