A Kengyel-sziget titka

A történet rólam és a lovamról, Freedom-ról szól, ami bizonyítja, hogy néha elég, ha jókor vagy jó helyen.

Az egész tavaly nyáron kezdődött, amikor anyáékkal nyaralni mentünk Balatonfenyvesre, ahogy minden évben szoktuk. Nem egy nagy település, viszont én imádom! A nyaralónk közelében van egy kis és egy nagy strand is, amellett egy étterem, iszonyat hosszú és egyenes utak, görkorcsolyázásra, biciklizésre; és ami a legjobb, nem messze van egy lovarda is! Mivel nekem nem lehet saját lovam, ezért ez egy valóra vált álom, s így minden nyáron van alkalmam lovagolni kedvenc lovamon, Dreamer-en. Ő egy kétéves, hím, pej arab telivér, fehér sörénnyel és farokkal, a jobb mellső lábán egy fehér folt található közvetlenül a patája felett. Kedvenc időtöltése, ha a fűben hempereghet, vagy ha terepre megyünk lovagolni. Nagyon jó ugró ló, több versenyen is voltunk már, természetesen nyertünk is. Trófeáink mind ott díszelegnek a nyaralónkban a szobám polcán. Szóval az ugratás az életem, már hétéves korom óta művelem. Most 14 éves vagyok.

Bocsánat, be sem mutattam magam: a nevem Renáta, hosszú, barna hajam, barna szemem van, középmagasnak mondanám magam, és vékonynak, ami a díjugratóknál fontos. Szóval, megérkeztünk a nyaralónkba, az én első dolgom, miután ledobtam a cuccom a sarokba, az volt, hogy megkeressem Dreamert, és rögtön induljunk lovagolni. Istenem, hogy ez mennyire hiányzott már! Ahogy elindultunk, éreztem, ahogy felszabadulok, levezetem a fölös energiám, és csak a lovaglásra koncentrálok, leírhatatlan érzés, még mindig. Ahogy egyre jobban gyorsítottunk, szinte már vágtáztunk a tóparton, lassan kezdett feltűnni egy sziget. Várjunk csak? Egy sziget? Eddig erről nem is tudtam. A titokzatos sziget felé irányítottam Dreamert, majd ahogy közeledtünk, lassacskán már a Balatonban gázoltunk. Megállítottam, és elkezdtem gondolkodni. Vajon át tudnánk úszni? Képesek lennénk rá? Hát, úgy tűnik, most majd kiderül. Ekkor, egy hirtelen mozdulattal, lovamat a vízbe irányítottam, ő pedig, azt hiszem értette a célzást, úszni kezdett. A szívem egyre hevesebben kezdett el dobogni, azt hittem kiszakad a helyéről. Úsztunk, úsztunk, és durván 10 perc alatt át is értünk Dreamer és én, aki a hátán ültem, és rettenetesen szorítottam a szárat, miközben nekem úgy tűnt, egy örökkévalóság, mire átússzuk a tavat. Mikor odaértünk, hamar kikecmeregtünk a tóból, csuromvizesen, de mivel hét ágra sütött a nap, hamar megszáradtunk. Ahogy egyre beljebb merészkedtünk, lassan egy karámot kezdtem észrevenni, benne pedig: a végzetem. Egy ló volt az, éjfekete arab telivér, jobb mellső lábán neki is egy fehér folt helyezkedett el közvetlenül a patája felett, akárcsak Dreamernek, gyönyörű sötétkék szemei voltak. A világ leggyönyörűbb nőstény arab telivére, akit valaha láttam. Amint a karám mellé értünk, a ló azonnal rám szegezte sötétkék szempárját, és azonnal levett a lábamról. Észrevettem azt is, hogy Dreamer is megkedvelte őt, első látásra szerelem volt, szó szerint. Az első gondolatom az volt, hogy ő kell nekem. A második az, hogy hogyan fogom nevezni őt: Freedomnak. Szabadságnak, hiszen áradt belőle a szabadságvágy, csak rá kellett nézni. A harmadik pedig az, hogy hogyan juttatom őt el a szigetről, át a túlpartra.  Sok gondolat futott át az agyamon, de egyik sem volt teljesíthető. Majd eszembe jutott egy bátor, ám meglehetősen őrült gondolat: felülök Freedom hátára, kezemben Dreamer kantárszárával, és átúszok velük a túlpartra. Valahogy megoldom, és kész. A szívem egyre hevesebben kezdett verni, ahogy többször is eljátszottam a gondolattal, hogy talán mégsem fog sikerülni, igyekeztem elhessegetni a gondolatot. Mire észbe kaptam, már a tópart szélén álltunk, s belegázoltunk a vízbe. Ahogy felültem Freedom hátára, meglepődve vettem észre, hogy nem is zavarja, sőt élvezi, hogy valaki a hátán ül és engedelmeskedhet neki. Dreamer pedig olyan tempóban kezdett evezni, mintha világéletében csak úszott volna. Röpke 10 perc alatt ismét átértünk a túloldalra, de nekem megint vagy ezer évnek tűnt. Ahogy kiértünk a szárazföldre, gyorsan hazavágtattunk, s egyből szaladtam anyáékhoz, hogy elújságoljam a nagy hírt. Szerintem viszonylag jól fogadták, s beleegyeztek, hogy ha nem találjuk meg Freedom eredeti gazdáját, megtarthatjuk őt. „Szerencsére” nem keresték, így hát megtartottuk őt. Freedomnak és nekünk is sok örömet szerzett a velünk töltött idő, s nemsokára egy óriási örömhírt kaptunk: új családtagunknak kiscsikója lesz! Méghozzá nem is akárki az apa: Dreamer! Úgy látszik, nem csak én örülök annyira Freedomnak… Már alig vártam az érkezését, szinte mindennap számoltam a visszamaradt napokat, órákat, perceket, másodperceket, majd végre eljött a várva várt nap: Starshine megszületett! A csikó neve azért lett Starshine, mert gyönyörű, aranysárga szőrzete volt, hófehér farka és sörénye, s a jobb patája felett egy fehér folt volt található, akárcsak szüleinek…hogy ez mekkora véletlen! S ezután boldogan éltük további napjainkat, Freedom betanításával, akiről kiderült, hogy rendkívül jó ugró ló, Dreamer edzésével, hiszen neki is kell, és Starshine megzabolázásával, mivel nagyon eleven kis csikó, de ettől csak még jobban szeretem.

Ez lett volna a történet a lóról, aki megváltoztatta az életemet, s a másikról, akit ugyan régóta ismerek, de ő is közrejátszott 6. családtagunk születéséhez…