Garabonciások

2014. január. 24. @ Czérna Gertrúd  |  Rovat: Diákélet

A karácsonyi szezon mindenki számára nagy élmény. A finom sütemények illata a lakásban, a mákos-diós bejgli, töltött káposzta, halászlé, nálunk személy szerint a mákos guba.  Készülődés, az ajándékok kiválasztása, becsomagolása.

A Garabonciásoknak a decemberi hónap kicsit másról szólt. Náluk már december negyedikén megindult a Mikulás mizéria.

Az idei évben tündérek és manók lepték el az óvodákat, iskolákat sőt, még a rendőrségre is ellátogattak.  Természetesen a Mikulás is velük tartott, csak, hogy teljes legyen a csapat.

A gyerekek segítettek a téltündérnek visszaszerezni a varázserejét, hogy a manók felébredjenek és be tudják csomagolni az ajándékokat.  Később, megérkezett a régen várt Télapó is, egy-két nagyon bátor kisfiú vagy kislány el is mutogatta, hogy mit kért a télapótól és belerakták a dobozba.

Egy pár szó a kis csapatról. Nagy részük a Nagy László Gimnázium tanulói, különböző évfolyamokból és már egészen 2012 szeptemberétől folyamatos próbák állnak mögöttük. A célja a pályázatnak lényegében az volt, hogy a diákság minél többet tudjon a színházról és, hogy mi is zajlik igazán a vörös függöny mögött. Emellett a csapat természetes a próbák során egyre összeszokottabbá vált. A sok szereplés, a vidéki fellépések, az óvodai, iskolai műsorok ismertté tették a Garabonciás csoportot és nagy örömmel fogadják őket mindenhol.