Óriási népzenei találkozón jártam Bonyhádon

2012. december. 06. @ Springer Barnabás  |  Rovat: 5-let(t) Ház projekt

Egyre népszerűbb a népzene a fiatalok körében, ezt mondta a bonyhádi népzenei találkozó főszervezője, amit bizony magam is megtapasztaltam. Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a XV. Bonyhádi Országos Népzenei Találkozó október 13-14-n. Több mint száz versenyző mérettette meg magát a szakavatott zsűri előtt. Majd százan ifjúsági, míg 31-en felnőtt kategóriában mutatták meg tudásukat. A folyamatos verseny mellett, az épület körül, szabadtéri műsorokat adtak az érdeklődőknek, így például borászok mutatták be boraikat, a folk műsort pedig versenyfeladatok szakították meg.

Az első nap este a Dűvő zenekar adott koncertet, majd tartott táncházat. A prímásukkal, Hrúz Dénessel beszélgettem először.

Mikor alakult az együttes?
1979-ben, talán már a második generációban vagyunk benne. A zenekar bő 35 éve jött létre.

És milyen céllal kezdtek együtt zenélni?
Sok köze nem volt a zeneiskolához, vagy a zenetanuláshoz, volt egy táncegyüttes ott ahonnan mi jövünk, és nekik volt szükségük zenészekre. Erre a célra alakult a zenekar, hogy őket kísérjük.

Ön szerint mi a sikerük titka?
Nagyon sok zenész van aki fantasztikusan tud zenélni, hegedülni, brácsázni, bőgőzni, igazi talentumok néhányan, tényleg nagyon tudnak, de én úgy gondolom a sikerhez nagyon fontos az is, hogy a szív, meg a lélek, benne legyen a zenében, mert anélkül nem ér semmit. Mi szeretetből zenélünk, nem pedig azért, mert ebből élünk, hanem, mert szeretjük amit csinálunk. Szerintem ez érződik a zenélésünkön.

Mivel ilyen sokan jelentkeztek a találkozóra felkerestem a főszervezőt is, hátha tud mondani valamit a versenyről (múltjáról, sikeréről).

Milyen múlttal rendelkezik a rendezvény?
Úgy harminc évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk a találkozó szervezésének a gondolata, akkor kezdtük, de nem minden évben rendeztük meg az eseményt, így idén tizenötödszörre rendeztük meg. Régebben változó időközönként volt erre lehetőségünk, ám az utóbbi időben, már két évente találkozhatnak itt Bonyhádon a népzene szerelmesei. Kezdetben csak regionális volt, most már országos szintű rendezvény, sőt a határainkon túlról is érkeznek versenyzők. A Táncház-mozgalommal nagyjából egyidős.

Ugye regionális szinten indult, ez azt jelenti, hogy csak a régión belüli tájegységek zenéit hozták?
Nem, más zenéket is hoztak, de mivel itt a környéken is mindenféle tájegység zenéit játsszák, ezért az egész nagy Magyarország zenei világára kiterjedt.

A szervezésről mesélne egy kicsit?
A Vörösmarty Mihály Művelődési Ház (ez a bonyhádi művelődési ház) szervezi minden évben.

Ön szerint sikeres a találkozó?
Azt gondolom igen. Nagyon is, két évvel ezelőtt 90 versenyző jelentkezett, idén már 135 produkció lépett színpadra. Ráadásul idén már sok olyan zeneiskolába is eljutott a felhívás ahova eddig sosem.

Mit gondol, mi a verseny sikerének a titka?
A jelentkezők létszámának növekedése szerintem azzal magyarázható, hogy egyrészt egyre több zeneiskolában zajlik népzenei képzés, ami korábban kevésbé volt jellemző. Másrészt (az internetnek köszönhetően) mind több iskolába tudjuk eljuttatni a felhívásunkat. Ebben az évben olyan iskolákból is érkeztek versenyzők, ahonnan korábban még soha nem vettek részt a találkozón. Nagy örömünkre szolgál, hogy a fiatalok körében egyre „népszerűbb” a népzene, és egyre többen tartják fontosnak, hogy kultúránk e gyönyörű szelete továbböröklődjön.

A zsűri hosszas értékelése után kiosztották a díjakat. A találkozón résztvevők közül sokan kaptak nívó-, vagy kiemelt nívódíjat, ami jelzi, jó úton haladnak a népzenével foglalkozó együttesek, szólisták.